C-vitamin felfedezése

Szent-Györgyi Albert kutatásai során fedezte fel a C-vitamin izolálását. Ismertté vált, hogy az emberi sejteknek szüksége van erre az anyagra, de csak növények és állatok tudják előállítani. 1932-ben azonosította a hexuronsavat a C-vitaminnal. Egyúttal felfedezte, hogy gyógyítani lehet vele a skorbutot, a kor nagy betegségét, így aszkorbinsavnak nevezte el. A C-vitamin fontos az emberi szervezetnek és erősíti az immunrendszert.

Szent-Györgyi Albert, a Nobel-díjas magyar orvos és kutató, fiatalkorától kezdve tudatosan készült az orvosi pályára. Tudta azt, hogy a hivatás egy életre szóló elkötelezettség. Tanulmányait a budapesti Lónyai utcai református gimnáziumban kezdte, majd a Budapesti Tudományegyetem orvosi szakán folytatta. A diploma megszerzése után az I. világháború idején a seregben is teljesített orvosi szolgálatot, ahonnan egy sérülést követően leszerelt. Ezután külföldön próbált szerencsét. Az idők folyamán Cambridge-ben szerezte meg második doktori címét, s tudását kamatoztatva egy nívós amerikai intézetben dolgozott. 1931-ben tért vissza Magyarországra, ahol a Szegedi Tudományegyetem orvosi-vegyészeti intézetének professzora, majd pedig a Budapesti Tudományegyetem orvosi karának tanáraként funkcionált.


Kovács Apor, 6.D

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s